2012. január 22., vasárnap

Egy edwards szindrómás kisfiú emlékére


Drága kicsi Bálint!
Köszönöm Neked, hogy általad újra átélhettem a csodát. A csodát, ami nem e világból való, ami újra segít felemelkedni életem cuppogó mocsarából, amikor már-már elfelejteném, miért is jöttem valójában. Megtörtént ez már velem, évek homályába vész az érzés, de ha megállok és figyelek újra a szívem szerint, hallom, érzem, látom, hogyan menti meg újra és újra egy apró ember a világot. Sok neve van a szeretetnek, a valódi gondoskodásnak, igazi kötődésnek és annak a titoknak, amit csak Ti hozhattok el nekünk, Benedek, Annácska, Abigél, Máté és Bálint. Kicsi Bálint, aki olyan bizalommal aludtál egy hete a vállamon. Megajándékoztál azzal a meleg szuszogással, pedig talán már készülődtél, de egy pillanatra rám is volt időd. Köszönöm Neked.  Ég és föld között belesímultál néhány hónapra két csodálatos ember karjába. Tudtad az első perctől, bennük megbízhatsz, nem árulnak el. Nem mérik kilóra, centiméterre, kromoszóma számra a szeretetüket, számukra az lehetsz, aki vagy, az élet hatalmas lehetősége a teljességre. Megajándékoztad Őket Önmagukkal, azzal az Önmagukkal, akivé mindig is vágytak volna lenni, de nélküled lehetetlen lett volna. Köszönöm Bálint, hogy általad kaptam egy nagyszerű barátot, az édesanyádat, köszönök mindent, Isten áldjon!