Végig tudtam, hogy el fogom Őt veszíteni
Az első perctől éreztem és a 12. héttől már biztosan tudtam is, hogy a várva várt negyedik gyermekem súlyos beteg. A 7mm-es tarkóredő és az egész törzset körülvevő ödéma mindig kromoszóma eltérésre, vagy súlyos szívproblémára utal. Dr. Hajdú Krisztina együtt érzően adta kezembe a vizsgálat eredményét, azonnali abortuszt javasolt. Olyan kegyetlen volt ez, két fájdalmas spontán vetélés után végre szépen fejlődött bennem egy kis élet és most azt mondják, sosem ölelhetem meg.
24 órát kaptam akkor, hogy döntsek közös sorsunkról. Mindenki azt várta tőlem, szabaduljak meg a kicsitől, ne vállaljak akkora terhet, mely nem csak engem, de az egész családomat tönkre teheti. 3 egészséges nagylányom van és egy szerető férjem, nagyon féltem, mi lesz, ha világra hozok egy sérült babát. Gyötrődtem egy egész éjszakán át, végigvettem minden lehetőséget, azt is, hogy egyedül maradhatok, utánanéztem, hogy zajlik a vetéltetés, tudni akartam, mi lenne jobb Neki és mit tudnék elviselni én? Másnap a kórházban, könnyek között, kezemben az abortuszt kérő genetikai lelettel, hirtelen minden kitisztult. Hogyan is vehetném el az életét annak a kis embernek, akinek az érkezését olyan sóvárogva vártam? Hogyan is utasíthatnám Őt vissza, csak azért mert beteg? Tudnék-e valaha is egy másik kisbabát szívből magamhoz ölelni, ha róla lemondok? És akkor, ott, már biztosan tudtam a választ, hogy nem, soha.
29 hétig hordtam Benedeket a szívem alatt. 29 hétig féltem megpillantani Őt, de simogattam, szeretgettem magamban és beszélgettem vele. Nagyon súlyos szívfejlődési rendellenessége volt, kicsi volt az esélye, hogy a születése után segíteni tudnak rajta. Amikor szembesültem azzal, hogy a kisbabám minden emberi számítás szerint meg fog halni, az nyújtott vígaszt, hogy talán még van néhány hónapunk együtt és ennek próbáltam örülni és nagyjából úgy teltek a napjaim, mint bármelyik kismamának. A csodát soha nem zártam ki a lehetőségek közül és az adott békességet, hogy amíg Benedek a testem része, addig boldog és normális élete van és ha majd eljön a pillanat, akkor is mellette leszek.
Amikor világra segítették alig több, mint egy kilós koraszülött baba volt, 6 ujjacska, apró szemek, formás buksi. Nagyon bájosnak láttam Őt. Benedek Patau szindrómás volt, mely az élettel nem összeegyeztethető kromoszóma eltérés. Nem segíthettek rajta, és nem vihettem őt haza. A könnyeimet napokig képtelen voltam elállítani, nagyon fájt a lelkem, de nem voltam keserű. Együtt töltöttünk 3 küzdelmes, fájdalmas, de csodálatos hónapot. Ismerkedtünk és búcsúzkodtunk, nem éltünk az idő szorításában, mert nem volt időnk. Csoda és ajándék volt minden együtt töltött perc. A tejemmel tápláltam, minden nap órákon át simogattam, fogtam a kezét. Benedek kedves mosolya beragyogta egész hátralévő életem.
Két évvel ezelőtt egy napfényben úszó májusi napon aludt el a karomban és pontosan egy év múlva májusban magamhoz ölelhettem az öccsét, Bálintot egészségesen. Nem jut eszembe soha, mi lett volna, ha…Boldog ember vagyok, mert minden támogatást megkaptam ahhoz, hogy a szívem szerint döntsek, hiszem, hogy a legnagyobb jó történt velünk és nem cserélnék senkivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése